2009. augusztus 31., hétfő

Maszkok

Beleszerettem a maszkokba. Csodálatos dolgokat lehet velük művelni. Ráadásul találtam egy fantasztikus oldalt ahol igazi aranybánya van jó maszkokból.



képek






Helló!Anya programjával a Gimp el csináltam, pár új képet.

2009. augusztus 26., szerda

Barától


És folytatom ott ahol Luca abba hagyta. Ma kiolvastam a New Moon c. könyvet, a következő képet ez inspirálta. Numb Bumm által készített papírokat és elemeket használtam az oldalam elkészítéséhez. A könyv után nagyon szentimentális hangulatba kerültem, talán azért is lett egy kicsit ilyen a kép hangulata is. Viszont ez az első olyan oldal amiről az én kritikus párom is elismerően nyilatkozott.

Lucától



Helló, ma este leültem a számítógép elé, és kipróbáltam azt a programot amiről anya már sokat írt.
Csináltam pár képet itt is vannak. Az első képet keresztanyukámnak küldeném, amin Levi és Vivi van. A másik képen a kedvenc filmem az Alkonyat két főszereplője van: Kristen Stewart (Bella Swan) és Robert Pattison (Edward Cullen).

2009. augusztus 23., vasárnap

Katica


Ezt az oldalt most csináltam, hogy a kedvenc húgomat megörvendeztessem vele. Remélem tetszik? A képen a katicát, a lapot és a képkeretet én csináltam.

2009. augusztus 20., csütörtök

Első QP

Igaz, hogy megszenvedtem de ma elkészítettem az első saját QP-t. Ez lesz az első képen. Az elemeket és a papírokat a dreaminspired oldalán találtam.Majd felteszem, hogy más is hozzáférhessen(itt/here). A következő képeken csak gyakoroltam.









Gyűjtögetés

Na most nagyon belelendültem. Nagyon jó oldalakat találtam ahonnan mindenféle hasznos dologhoz hozzá lehet jutni. Plusz a képeinket is elkezdtem átnézegetni melyek azok amelyeket fel tudom használni egy-egy szép oldal elkészítéséhez. Hozzá is fogok, hogy még meg is tudjam mutatni őket.

2009. augusztus 18., kedd

Madaras

A mai leckém a template használata volt. Kicsit megszenvedtem vele mire rájöttem, a megfelelő használatra, de végül sikerült. A végeredményért köszönet ányinak a gyönyörű készletért és Moriginalsnak a template elkészítéséért. Közben kísérletezgettem egy kicsit, a szűrők hasznát gyakoroltam.



2009. augusztus 16., vasárnap

Friends



Ezzel a címmel jelent meg egy kihívás a Srapbook.hu oldalán. A játékhoz letölthető készlet nagyon szép, én már készítettem vele néhány képet. A képeket természetesen beneveztem a játékba.
Az elsőn a frissen született kiskutyákból az egyik látható Lucával. Nálunk a kutya mint barát jelen van a mindennapjainkban. A második képen kolléganőm nagylánya látható az én kislányommal. Ez a kép tegnap este készült a Vejsze koncert után. A zenekar jól játszott, a rendezvényt meg nem szeretném minősíteni.

2009. augusztus 14., péntek

Újság


Ez egy jópofa ötlet, nekem nagyon tetszett. Ilyen újság szerkeszthető vele.

Saját



Amit most látni lehet mind saját munka. A lepkéket Luca rajzolta, a papírokat én csináltam egyedül a kis virágoknál csaltam. Nagyon büszke vagyok magamra.

Megújulás

Amint ez látható a blogunk új arculatot vett fel, köszönhető ez kedvenc Húgomnak aki felhívta a figyelmet egy nagyon ízléses oldalra (köszönet Csigamamának) ahonnan ezt a szép hátteret kölcsönöztük. Terveim között szerepelne egy saját háttér megtervezése is, de majd később mert most még a GIMP-pel ismerkedem. A mai házi feladatot én adtam fel magamnak: Lucával rajzoltattam egy-két dolgot (úgy is szakad az eső, így legalább nem unatkozik), ezeket felhasználva próbálok meg saját papírt alkotni vagy ami még sikerül. Az eredményt természetesen majd megmutatom.

2009. augusztus 13., csütörtök

Gondolat



Ezzel a címmel készítettem el legújabb leckémet a GIMP-pel. Hát szinte már se éjjelem se nappalom mindig e körül forog az agyam. Zsolti előtt már le se merek ülni a gép elé, mert így is soknak tartja amit előtte töltök. De nagyon jó csinálni, ezt a leckét Prim Andrástól tanultam, nekem nagyon tetszik.

2009. augusztus 12., szerda

Vadvirágos réten



Megpróbálom a játékos oldalamat feléleszteni. Elkezdtem a felhívásokat, kihívásokat figyelgetni. Próba szerencse. Vadvirágos réten ez a játék neve, sok szép kiegészítő található hagyományos scrapbook technikához.

2009. augusztus 11., kedd

Meszelés után

Már nagyon régen történt amikor utoljára gép elé ültem. A meszelést elég hamar lezavartuk, az eredmény sem vált a gyorsaság rovására. A Luca szobája különösen tetszik, igazi csajos szoba. Majd szerkesztek egy-két GIMP-es képet, hogy azon keresztül megmutassam. Itt szeretnék köszönetet mondani ányinak aki az egyik kedvenc blogomat írja. Az ő útmutatásait használom fel a tanuláshoz. Egyre jobban tetszik a dolog, már az is megfordult a fejemben, hogy lehetne pénzre váltani majd a későbbiekben ezt a tudást. Sőt egyfolytában jár az agyam, ami azt jelenti, hogy megértem megint a váltásra. Na majd látjuk. Most a nyarat élvezem, sőt néha már egy kicsit sok is. Épp a múlthét telt el úgy, hogy minden este történt valami. Szalonnasütés, hamburgersütés, fűrdőzés, spontán sörözgetés a helyi cukiban. Persze ezek mind jó, hogy vannak. Most szombaton koncertre készülünk a Vejsze lép fel Szeghalmon ahova természetesen kísérjük őket.
Kinyilt a kiskutyák szeme. Nagyon aronyosak ahogy játszadoznak. (Luca)